"Egy varázslatos kertben jártam. Egy kis szelet paradicsomban, ahol virágokba burkolózva tudunk távol lenni a Világ gondjaitól. Itt végre önmagunkra koncentrálhatunk és kizárhatunk minden mást, amit érdemesebb a kerítésen kívül tartani. Ennek a rejtekhelynek sok-sok szöglete van, ahol a szemünket megpihentethetjük, belefeledkezhetünk a pillanatba. A régi falaknak, ajtóknak, bútoroknak saját történetei vannak. Szavak nélkül is [...]
“Nem kis bolondság kellett hozzá, hogy minden össze jöjjön, ezért egy hónapnyi szervezést követően április első napjára időzítettük azt a kis rose gold csillogással megspékelt vintage hangulatú fotózást, amit megálmodtam és egy fantasztikusan tehetséges, lendületes kis csapattal meg is valósítottunk. Az időjárás és a mandulafa virágzás is nekünk kedvezett.” By Végső-Herr Szilvia / Sziszó Rajzolat [...]
“Hömpölygő folyam, őstermészet, béke – jó, hogy vannak még szigetek, ahol háborítatlan a nyugalom. Hú, hányszor is adott menedéket már a Duna-part, amikor ki akartunk szakadni a nagyváros mókuskerekéből. Évek óta, ahányszor a legkedvesebb búvóhelyünkre menekültünk, arról álmodoztam, hogy egyszer természetes és meghitt menyasszonyi sorozatot fotózok majd, kizárólag filmre. Jó ideje kerestem a társakat ehhez a vízióhoz, mire végül összeállt a csapat [...]
A 2013-mas Spring/Summer kollekció a kifutón a Central Europian Fashion Days-en! Fotó: Kovács Tamás
Lehetőséget kaptunk a May City-ben bemutatkozni más tervezőkkel együtt a 3 napos POP-UP Store-ban! Store design:Dóra Medveczky Installation: Gergely Lassú,Laura Toth, Zoltán Németh
Az újrahasznosítás mindíg nagy szívügyem volt. A Marie Claire pályázatára az első olyan esküvői ruhával pályáztam, amely újrahasznosított csipkéből készült. Amellett, hogy megnyertem a versenyt, lehetőségem nyílt az aktuális kötött kollekcióból is bemutatni pár statement darabot. Remek este volt! Fotók: Kovács Tamás
Teljes pályázati anyag és megjelenés a kifutón a Gombolt Újra 2012-es pályázatán.